Szandra és Steve véleménye

Norbi fantasztikus választás volt számunkra! Egyikünk sem szereti, ha fényképezik, így az esküvőnkön mi a kreatív fotózást egy az egyben ki is akartuk hagyni, aztán megismertük Norbit, aki az első találkozásunkkor meggyőzött minket profi és humoros hozzáállásával, kedves és nyugodt kisugárzásával. Tanácsolta, hogy próbáljuk meg, és ha feszélyezve érezzük magunkat, akkor azonnal abbahagyjuk, nem erőltetjük […]

Nóri és Andris véleménye

Szeretnénk megköszönni, hogy elvállaltátok az esküvőnket, és hogy ennyi szeretettel, profizmussal és energiával kísértétek végig a nagy napunkat. Hálásak vagyunk a boldog pillanatok megörökítéséért, valamint az esküvő tökéletes levezetéséért – nélkületek nem lett volna ugyanilyen kerek és emlékezetes az egész. Tudjuk, hogy ez a visszajelzés kicsit később érkezik, de a külföldi költözés miatt most jutott […]

Betti és Ádám véleménye

„Köszönjük szépen a képeket, csodálatosak lettek, alig tudtunk közülük választani. Már amikor megláttuk az előző munkáidat, tudtuk, hogy veled szeretnénk az esküvőnk minden egyes pillanatát megörökíteni. Hozzá tett az is, hogy nagyon nyitott voltál felénk már a legelső beszélgetésnél. Nagyon profin álltál az egészhez, igazgattál, vezettél minket, és mi is próbáltuk a legjobb formánkat hozni. […]

Kriszti és Pál véleménye

„Egy csodás nap margójára:Az esküvőnket körüllengte a mindennapjaink hangulata. Két megbeszélés között kimondott boldogító igen 🙂 , de mégis még jobban figyeltünk egymásra mint általában – ami amúgy sem mondható átlagosnak. Jó hangulatú polgári szertartás után, izgatottan vártuk a kreatív fotózást. Megérkeztetek. Kata és Te. Amikor megláttalak Titeket együtt, tényleg olyan volt mintha mindkettőtöket régóta […]

Anett és Tivadar véleménye

Megérkeztek a képek, köszönjük szépen! Nagyon szuperek lettek, és a kis fadobozos pendrive is nagyon cuki! ♥️ Kerítünk majd nekik egy központi helyet a lakásban, ahol mindenki láthatja őket. 😀 Mi is köszönjük, hogy dokumentáltad nekünk ezt a szép napot, akár csak a sok segítséget, tippet, támogatást, türelmet. Az egyeztetések nagyon gördülékenyen mentek. A fotózások […]

Denise és István véleménye

MONO Fotó - Esküvői fotózás - Kreatív fotózás

„Kreatív fotózás vélemény inkább Deni, mint István tollából: Kezdeném az eredménnyel: a képek fantasztikusak lettek  És hogy hogy is jutottunk ide? Egy kedves barátnőm ajánlotta Norbit esküvői fotósnak, akinek korábbi munkái igen meggyőzőek voltak, így bizalmat szavaztunk neki. Felkértük a fotózásra, ami koránt sem csak a fotós munkát jelentette. Folyamatos kapcsolatban voltunk: segített a helyszín ötletelésben, a […]

Melinda és Gergő véleménye

Kreatív fotózás - Esküvői fotós - MONO Fotó

„Norbi az őszi mini-esküvőnket fotózta, illetve ő készített rólunk csodás frissházas képeket másnap a kreatív fotózáson. Az előkészületek nagyon flottul mentek, előzetesen megbeszéltük, mit szeretnénk, milyen időpont és helyszín terveink vannak. Norbi abszolút igazodott hozzánk, azt tartotta szem előtt, mi mit szeretnénk és ehhez mérten javasolt ésszerűsítést, például időben (kezdjünk hamarabb). Az esküvő napján mindenhol […]

Judit és Ádám véleménye

MONO Fotó - Esküvői fotózás

„Jó visszautazni  Szuperül visszahozzák a hangulatot a képek  Meg egy csomó olyan pillanat is van, amiről amúgy lemaradtunk volna. Szóval nagyon köszi, hogy megörökítetted, Norbi! Tök jó elkapott pillanatok vannak, meg nagyon bírom az ilyen innen-onnan kukucskálós beállításokat, ahol belóg az előtér kicsit.”